Az emberi létezéssel kapcsolatban nagy a tudatlanság, márpedig spirituálisan minél tudatlanabbak vagyunk, annál többet szenvedünk. Egy új tudatosság van születőben.
Egy spirituális ébredést kezdünk megtapasztalni. Az új tudatosság a gondolat fölé való emelkedés, egy olyan dimenzió felismerése, ami végtelenszer hatalmasabb, mint a gondolat.
Ha a változás elkezdődött benned, ez a tanfolyam támogatja azt, felgyorsítja, erősíti. A Te változásod pedig elősegíti sok-sok ember indulását. Minél többen ébredünk, annál könnyebbé válik a változás a többiek számára.
A tanfolyamon megismerjük a saját viselkedési és gondolkodási mintáinkat. A tudatosításukkal és elfogadásukkal lehetőség nyílik a megváltoztatásukra. Megtanuljuk, hogy hogyan éljük meg a pillanatokat, azt, ami van, minden félelem, minősítés, ítélkezés és ellenállás nélkül. Eljutunk majd ahhoz a felszabadító pillanathoz, amikor felismerjük, hogy „a hang a fejemben nem én vagyok”.
De akkor ki vagyok én?
“Mivel minden élőlény állandó, szenvedéstől mentes boldogságra vágyik, mivel az elsődleges szeretet mindenkiben kizárólag önmagára irányul, s mivel ez a szeretet csak arrafelé fordul, amerre boldogságot talál, ahhoz, hogy az ember elérje a boldogságot, amely tulajdonképpeni természetét alkotja, s amely az elme működésétől mentes mélyalvás állapotában naponta megtapasztalható, meg kell ismernie saját valóját. Ennek alapvető eszköze egyedül a “Ki vagyok én?” kérdésen alapuló kutatás.”
Srí Ramana Maharsi
Ébredés I. tanfolyam
A tanfolyam 3 és fél havi együttlét, belső munka közös találkozásokkal, konzultációkkal, egyéni beszélgetésekkel. A tanfolyam gyakorlatai egymásra épülnek, ezért javasolt a tanfolyam minden részének meghallgatása. Alapvető és egyszerű technikákat gyakorlunk be, amelyeket a mindennapi életben és élethelyzetekben lehet hasznosítani. Minden alkalom után küldök a következő 2 hétre anyagokat: összefoglalását az aznapi tanításnak, zenét, filmeket, kapcsolódó tanításokat, jegyzetet, könyvet.
Témák
- Erőlködés és ragaszkodás nélkül létezni
- Meditáció: Elengedés. Átadom magam
- Az érzelmek kezelése. Fájdalomtest
- Meditáció: Érzelemkiegyensúlyozó gyakorlat
- Elfogadás és megadás
- Meditáció: A személyes erő
- A bölcs szív. A feltétel nélküli szeretet tüze
- Meditáció: Szívtánc. Szív – Csend – Ülés
- A nyugalom állapotának elérése
- Meditáció: Kérdések oldásra, mantrák
- A belső hang üzenete
- Meditáció: A csend temploma. Belső test-gyakorlat
- A JELEN tudatossága. Belépés a MOST-ba
- Meditáció: Megbékélés az életünkkel
Az Ébredés I. tanfolyam időpontjairól az Eseménynaptárból tájékozódhatsz.
Emlékeztető Találkozók
Az Ébredés I. – II. tanfolyam elvégzése után lehetőség van a további együttlétekre, találkozókra.
Megismerkedünk itt olyan működő eszközökkel, módszerekkel, amelyekkel lehánthatunk magunkról minden réteget, felszámolhatunk minden illúziót.
Így találkozhatunk Valódi Önmagunkkal, aki nem a fejlesztésen, hanem a lebontáson keresztül válik láthatóvá. Ez az út azonban nem egyszerű…
“A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban.”
Byron Katie
Vélemények
Az Ébredés tartós és erőteljes pozitív változásokat hozott az életembe. Korábban pánikbeteg voltam, amire egy pszichiáter szerint életem végéig gyógyszert kell(ene) szednem. Más utakat kerestem, többek között gyógynövények, pszichológia, álmaim figyelése, sport segítségével eljutottam odáig, hogy nem szedtem már semmiféle gyógyszert, és a tüneteim lecsökkentek annyira, hogy egy kb. “normális” életet tudjak élni. Ekkoriban kezdtem el járni Ágihoz az Ébredésre, és ameddig korábban eljutottam, az most már csak a kezdete volt valami egészen másnak, egy sokkal mélyebb valaminek annál, mint amit a tünetektől való megszabadulás jelent. Az Ébredéseken sokszor éltem meg a szeretet, nyugalom és boldogság mély és intenzív élményét, a csoportban végzett meditációk, gyakorlatok hatása pedig a mindennapokban is érvényesült, az Ágitól tanult egyszerű, ám erőteljes gyakorlatok a hétköznapokba beépülve megváltoztatták azt, ahogyan az életet megtapasztalom, pl. intenzívebben élem meg a saját életemet, ha fájdalmat érzek, már ritkábban pakolok rá olyan szenvedésrétegeket, mint korábban (pl. jajj de rossz nekem, miért pont nekem kell ezt stb), elfogadóbb és gyengédebb vagyok magammal, és úgy érzem (és ezt is tapasztalom), hogy nagyobb a szabadságom és több a választási lehetőségem, mintsem azt régebben gondoltam volna. Ugyanúgy vannak nehezebbnek és könnyebbnek tűnő időszakaim, mint korábban, de a hullámvölgyek már közel sem olyan mélyek, mint régebben, a pozitív időszakok pedig intenzívebbek.
Rita
Engem egy kérdés indított el: KI VAGYOK ÉN?
Amit kaptam: Hitet, szeretetet a Teremtőhöz, Embertársaimhoz és Önmagamhoz. Magyarázatot sok mindenhez, amit tudtam eddig is önmagamról és embertársaimról csak nem értettem.
Még több bizalmat és megértést mások iránt, segítséget, tanítást ahhoz, hogy megértő figyelemmel legyek az ítélkezés helyett. Megtapasztalást abban, hogy mi a Csoport ereje. Hogy hogyan tud néhány hónap alatt egy szobányi, addig ismeretlen, egymásnak idegen emberhalmazból, egymás problémáira nyitott, elfogadó, ha kell, gyámolítást nyújtó, bizalommal és szeretettel egymás felé forduló,
ragaszkodó baráti társaság kialakulni. Köszönöm minden Csoporttársamnak, hogy megismerhettem, hogy együtt járhatunk az önismeret útján.Mára az inspiráló kérdésből ez maradt: KÖSZÖNÖM, hogy VAGYOK.
Andi
Ébredni nem könnyű. Azt jelenti, elkezdted járni lelked útját. Merj indulni! Mert folyton úton lenni az igazi betekintés.
Kriszta
Amiért elkezdtem az “Ébredést”, az saját magam megismerése és erősítése céljából volt. Úgy gondolom, minden embernek van az életének olyan szakasza, amikor szüksége lenne erre. Engem kinyitott. Előbb kimondom, amit szeretnék, ill. ami bánt. Tudok ölelni anélkül, hogy zavarban érezném magam. Hamarabb kihozom magam a gödörből. Egyedül magamat nem tudom még szeretni, de biztos sikerülni fog! Sokaknak ajánlottalak és az általad tanultakkal nagyon tudom motiválni az embereket. Köszönöm!
Zsani
Habár a barátnőm miatt kezdtem el a tanfolyamot, hálás vagyok, hogy ébredek. Az egész napos beszélgetéseimet, vitáimat, érveléseimet az elmével, sikerült minimálisra csökkentenem. Ha csak ennyi lenne is elég, de tovább is van, mondjam még?
Úgy ismerem meg az érzéseimet, cselekedeteimet, kapcsolataimat, ahogyan korábban nem is reméltem.
Szeretem a csoportomat, Ágit és azoknak ajánlom, akik tudnak, akarnak hinni. Hinni Istenben – én így nevezem -, a szeretetben, gondolataim, szavaink teremtő erejében.Éva
Az Ébredés második szemeszterét hallgatom, hatására rend, béke alakul ki bennem és körülöttem. Az útitársak mintha családtagjaim lennének és mindig várom a következő találkozást.
Lajos